Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Balaton Szupermaraton 2017.03.23-26.

Balaton Szupermaraton 2017.03.23-26.

Vasárnap délután véget ért a 10. jubileumi Spuri Balaton Szupermaraton (BSZM), a Balaton körbefutása 4 nap alatt, maraton feletti ultratávokkal. Valter Éva önkéntesünk, Futó Nagykövetünk, tavalyi ígérete ellenére - miszerint még jó pár évig nem indul újra ezen a versenyen - mégiscsak belevágott, hogy idén immár 2x egyéni teljesítőként, sikerrel zárja mind a négy napot.

Tavaly csak a szintidőn belüli teljesítés volt a cél, lehetőleg sérülésmentesen, ebből az első feltétel teljesült :-/ Tavaly az összesen 195,5 km távot 24 óra 49 perc 55 mp alatt sikerült lefutni. Sajnos több volt benne a szenvedés, mint a mosolygás, és több napig tartott a regenerálódás is.

Az idén 193 km-t kellett teljesíteni, ez most 20 óra 27 perc 28 mp alatt sikerült, azaz kb. minden nap egy órával rövidebb idő alatt. Az idén a sérülésmentesség is összejött. Öröm-robogás volt négy napon át erős középmezőnyben :) A felkészülés jónak bizonyult.

Hamarosan csatoljuk a részletes élménybeszámolót minden kedves kismamánknak és anyukánknak, akik szurkoltak, szorítottak, érdeklődtek.



Kövess minket a Facebook-on!